Kőfaragás – ősi alapanyag mindennapjainkban

A kőfaragás legfontosabb és egyetlen alapanyaga a kő, melyet már évezredek óta használunk a legkülönfélébb célokra. Kezdetben csupán eszközöket készítettek őseink kő felhasználásával, majd az idő előrehaladtával egyre szélesebb körben elterjed használata. Számos bizonyíték áll rendelkezésünkre, hogy építkezési célokra is széles körben hasznosított alapanyagról van szó, gondoljunk például a piramisokra. Ma pedig már nem csak eszközök készítésére és építkezéseknél használhatjuk, hanem ezek mellett dekorációs célra is végtelen formában, színben és variációban felhasználható.

Kőfaragás – több éves szakmai tapasztalattal minőségi alapanyag felhasználással

Vállalkozásunk közel húsz éve foglalkozik kőfaragással, valamint kőszobrászati munkákkal, tevékenységünk szorosan kapcsolódik építőipari vállalkozások építőanyag megrendeléseihez. Kőfaragási tevékenységünk az országszerte ismert süttői mészkőhöz kapcsolódik, hiszen az általunk elkészített kőburkolatok, köztéri szobrok, illetve egyéb kőfaragással előállított termékek teljes mértékben a minőségi süttői mészkőből készülnek.

Mit érdemes tudnunk a kőfaragással kapcsolatban?

Ahogyan azt már korábban említettük a kőfaragás legfontosabb alapanyaga a kő, melynek megmunkálása nem egyszerű feladat, a tökéletes, minőségi eredmény eléréséhez magasfokú szakértelemre és több éves szakmai tapasztalatra van szükségünk. A kőfaragás ugyanis nem más, mint egy művészet, melynek során végeredményként tökéletes alakokat hozhatunk létre végtelen felhasználási lehetőséggel.

Kőfaragás – minőségi alapanyagokkal és eszközökkel a professzionális minőségért

Vállalkozásunk valamennyi munkatársai magasan képzett szakember, akik több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek a kőfaragás valamennyi területén. Munkájuk során minden esetben törekszenek a professzionális minőségű eredmény elérésére, függetlenül a kőfaragási munka volumenétől. Kőfaragási tevékenységünk során elsődleges alapanyagunk a süttői édesvízi eredetű keménymészkő, mely felhasználható többek között falburkolatként, illetve padlóburkolatként kül- és beltéren egyaránt. Mindezek mellett kőfaragással történő megmunkálás után épületdíszeket, szobrokat, valamint síremlékeket is készíthetünk a teljesség igénye nélkül.

Kőfaragás – egyedi igényeknek megfelelően referenciával

Munkánk során minden esetben, így kőfaragások alkalmával is megrendelőink igényeinek és elvárásainak figyelembevétel dolgozunk függetlenül a projekt terjedelmétől, lehet szó akár kisebb akár nagyobb volumenű megbízásról. Partnereink számára garanciát jelenthet széles referenciaskálánk, ugyanis egyik fő alapelvünk a minőségi és precíz kivitelezés megrendelőin igényeinek megfelelően